Kitaibel Pál Általános Iskola,
és Alapfokú Művészeti Iskola

7815 Harkány, Arany János u 16.
tel/fax: (+3672) 480-125
e-mail:titkarsag@kitaibel-harkany.sulinet.hu

- Bónis Gyuláné Nagy-Káta Éva -

Drávacsepely – Volt egyszer egy kisiskola...

Mielőtt személyes élményeimről mesélnék, szeretnék néhány gondolattal megemlékezni Drávacsepely község iskolájának történelméről. Mint minden ormánsági településen, az iskola nálunk is a református templom mellé épült, hisz régen a pap és a tanító volt a falu két legfontosabb embere. Drávacsepelyen hosszú évtizedeken át csak 1–4 osztály működött. Volt idő, amikor a felső tagozat a kémesi általános iskolába járt. A korabeli feljegyzések szerint 1961-től az 5–8. osztály a harkányi iskolába járt.

Nagy tisztelet és megbecsülés övezte az akkori tanítókat: 1953-ig Gyanó Józsefet, az 1953-as tanévtől 1970-ig Trapp Sándor tanító urat, 1970 szeptemberétől 1975-ig Németh Ilonát, 1975 szeptemberétől 1977-ig Hári Józsefnét.


A tanító mindig meghatározó személy volt községünk életében. Trapp Sándor tanító urat külön ki kell emelni, hisz neki köszönhető a helyi kultúrkör életre hívása, évtizedeken át tanácstag volt, a kulturális bizottság elnöke, könyvtáros, a művelődési ház igazgatója, mozigépész. TIT előadásokat tartott, színjátszó szakkört, táncszakkört vezetett, a gyermekek részére vasárnaponként tévénézéssel egybekötött gyermekfoglalkozásokat, kirándulásokat szervezett a KISZ-eseknek, iskolásoknak. Nagyobb ünnepek alkalmával a falu lakóit, az általa rendezett színvonalas műsorral, színdarabokkal szórakoztatták.


A helyben tanuló diákok száma igen érdekesen alakult. Az 1960–61-es tanévben még 22 fő, az 1966–67-es tanévben 24 fő, míg az 1970–71. tanévben 18 fő. Érdekes tény, hogy ebben az évben 8 gyermek kezdte az első osztályt. Az 1972–73. tanévben nem indult első osztály. Az 1975–76. tanévben 13, míg az 1979–80. tanévben 16 tankötelezett tanuló volt.


Az iskola épülete egyben a mindenkori tanító szolgálati lakásául is szolgált. Egy tanteremben folyt az oktatás, melynek állapotáról a 1972. szeptember 8-án készült jegyzőkönyvben az akkori tanítónő, Németh Ilona így ír: „Az épület elavult, régi. A körülményekhez képest tiszta, rendes. Ha a tanács anyagi lehetőségei engednék, egy tanári asztalt és egy pár rendes széket kellene beszerezni. Azon kívül nagyon szépen kérnénk a régóta vajúdó kályha rendezését. Elsősorban a tanulók érdekében kérjük ezt a problémát megoldani.”


Engedjék meg, hogy néhány gondolattal megemlékezzek az iskolával kapcsolatos élményeimről. 1970 szeptemberében kezdtem az első osztályt. Akkor került hozzánk tanítónőnek Németh Ilona – Tóth Kálmánné –, aki még ma is aktív pedagógus. Ili néni jelenleg is tanítja a drávacsepelyi gyerekeket, elmondhatjuk, hogy immáron a sokadik generáció nő fel a szeme láttára, hisz a valamikori diákok gyermekeit is Ő tanítja a betűvetés tudományára.


Akkoriban – mint minden kis falusi iskolában – az 1–4 osztály egy tanteremben tanult. Voltak hangos órák és csendes órák. A rajz, ének, testnevelés és gyakorlati foglalkozás közös óra volt. Reggelente a tisztaságfelelős és a leckefelelős jelentése után kezdődött csak a tanítás. Sokat tanultunk egymástól, hisz óhatatlanul is mindig azt figyeltük, hogy mit csinálnak a nagyobbak. Ez azonban soha nem vált hátrányunkra, hisz a mi kis iskolánk diákjaiból is került ki állatorvos, közgazdász, becsületes szakember.


A tiszta világos, barátságos tanteremben két sorban álltak a padok, az ócska öntöttvas kályhában az iskola takarítónője, gondnoka Gyuris Mátyásné, Örzse néni szénnel fűtött. A tanteremben lévő hajópadlót fáradtolajjal kente fel. Emlékszem, kislányként nagyon vigyáztunk, hogy el ne essünk, mert bizony a harisnyanadrág bánta, és otthon nagyon megszidtak érte...


A szünetekben az iskola hátsó udvarában lehetett játszani. Itt szeretném elmondani, hogy a csepelyi gyerekek életében az iskola utáni másik fontos helyet a falu előtt lévő, úgynevezett Hoszta-tó töltötte be. Istenem, hányszor csúszkáltunk, korcsolyáztunk testnevelésórákon Ili nénivel a befagyott tavon! A tanítás minden osztálynak egy időben ért véget. Az iskola előtt az utcán külön sorba álltak a kétsoriak, külön az egysoriak.


Az egy sorban lakó gyerekeket a tanító néni kísérte hazáig, hisz harkányi lévén Ő vonattal járt ki hozzánk. Azt meg kell említenem, hogy soha nem fordulhatott elő, hogy valaki ne köszönt volna! A nem köszönés főbenjáró bűnnek számított!


Karácsonyra, anyák napjára műsorral, tanévzáróra színdarabbal készültünk.


Az ötödik évfolyamot már a harkányi iskolában kezdtem. Kiss István tanár bácsi osztályába kerültem. Abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy olyan pedagógusok tanítottak, mint Kiss József, Markovics Jánosné, Baranyai Józsefné, Kárpáti Imréné, Gyarmati Jenő és Hepp tanár úr. Akkoriban még a reggeli vonattal jártunk iskolába, ami bizony fél 6 előtt indult. Szinte hihetetlen, hogy a több kocsiból álló szerelvény tömve volt utassal, rendszerint állni kellett az ülőhelyek hiánya miatt. Délután a 15 órakor induló járattal jöttünk haza.


1976 szeptemberétől a mai napig iskolabuszok hordják a gyereket, meg kívánom jegyezni, hogy a busz 7 óra 25 perckor indul a falu központjából. Ugye hihetetlen, hogy régen bizony öt óra után kelni kellett, hogy időben kiérjünk a falutól egy kilométerre lévő vasútállomásra azért, hogy eljuthassunk az iskolába. A mai gyerekek számára ez szinte elképzelhetetlen.


Bónis Gyuláné Nagy-Káta Éva

"Ötven tanév" - A harkányi iskola jubileumi kiadványa. (55.oldal) ISBN:978-963-08-1188-0

A könyv szerkesztésében, összeállításában közreműködött: Bencs János, Ignácz Norbert, Kiss József Levente, Marosné Lukács Judit, Pajorné Keszthelyi Klára.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a könyvben szereplő fényképeket rendelkezésünkre bocsátották.

- nrb -