Kitaibel Pál Általános Iskola,
és Alapfokú Művészeti Iskola

7815 Harkány, Arany János u 16.
tel/fax: (+3672) 480-125
e-mail:titkarsag@kitaibel-harkany.sulinet.hu

- Markovics János -

2000 karácsonyán fekete zászló lengett a harkányi iskola és a polgármesteri hivatal falán, jelképezve ezzel azt, hogy egy intézménynél jóval nagyobb közösség gyászolja a december 20-án, 71 éves korában elhunyt Markovics Jánost, iskolánk nyugalmazott igazgatóhelyettesét. 1949-ben frissen végzett tanítóként került a harkányi iskolába (ami akkor a mai polgármesteri hivatal épületében működött). Tanítványai a lelkiismeretes osztályfőnökre, a sport iránt rajongó nevelőre emlékeznek őszinte tisztelettel.

Több száz család lehet Harkányban és a környező falvakban, ahol a szülők és a gyerekek is tanítványai voltak. Nem volt testnevelés szakos tanár, mégis évtizedeken keresztül vezette sikerre az iskola sportolóit. Hasonló odaadással vett részt a falu, a nagyközség sportéletében. Idős korában is végigizgulta a futballmeccseket és az asztalitenisz-találkozókat. 1955-től három és fél évtizeden keresztül volt az iskola igazgatóhelyettese, nemegyszer egyedüli irányítója, a szó legnemesebb értelmében az intézmény gazdája. Sosem járt le a munkaideje, szinte éjjel-nappal az iskolában volt.

Segítette az iskola vezetőit, intézte valamennyi dolgozó, a szülők és a gyerekek ügyes-bajos dolgait. Halk szavú, de önmagához és másokhoz következetesen szigorú vezetőként méltán vívott ki tiszteletet a kollégái körében. Szakszervezeti vezetőként az egész volt Siklósi járás pedagógusaiért munkálkodott évtizedeken keresztül. 1992 januárjában, amikor már nyugdíjasként dolgozott, tanév közben szólította el közülünk a betegség. Felgyógyulása után még többször szívesen jött az iskolába, örömmel vett részt rendezvényeinken. 1999-ben, a pedagógusnapon vette át az aranydiplomát. Mikor legutoljára kórházba került, sokan aggódtunk érte, de oly sokszor győzte le a betegséget, hogy nem gondoltunk arra, hamarosan búcsúzni kell. December 27-én családján kívül Harkány és a környék pedagógusai, a volt tanítványok és az önkormányzat vezetői vettek tőle búcsút. Az iskolában, a második otthonában a tablóképek őrzik arcát; szavait, mozdulatait az emlékezetünk.

(Kiss József Levente)

A Kitaibel Pál Általános Iskola és Zeneiskola emlékkönyve, az iskola fennállásának 40. évfordulója tiszteletére. (16. oldal)

Készült a Siklósi Nyomdában 1000 példányban. Felelős vezető: Bedegi János.

Szerkesztette: Kiss József és Kiss József Levente. Számítógépes szedés: Horváth Balázsné. Tördelés: Ignácz Norbert

- nrb -