Kitaibel Pál Általános Iskola,
és Alapfokú Művészeti Iskola

7815 Harkány, Arany János u 16.
tel/fax: (+3672) 480-125
e-mail:titkarsag@kitaibel-harkany.sulinet.hu

- Mohácsiné Orbán Ibolya -

Terehegyi emlékek

Valahányszor eszembe jut a terehegyi iskola, melegség önti el a lelkemet. Az ott töltött évekre szívesen emlékszem vissza, hiszen sok-sok szeretetet, egyéni segítséget kaptam Littván Józseftől, a tanító bácsinktól. Magas, szikár alkat volt. Mindig a kezét hátul összekulcsolva járt közöttünk. Tekintete fegyelmet parancsolt, mindenkihez kedvesen szólt. Segítőkészen, türelmesen bánt velünk. Többször dicsért, mint szidott bennünket. A kisebb gyerekeknek sokszor a nagyobbakat állította példaképül. Jó volt nagynak lenni.

Manapság kicsit talán furcsán hangzik, hogy a tanórák hosszát legtöbbször a tanulási kedvünkhöz igazította és az időjáráshoz, de nekünk akkor így volt természetes. Ha esett az eső, úgysem tudtunk kimenni a teremből, hát többet tanultunk, ha sütött a nap, picit hosszabbak voltak a szünetek. Ő az udvari padon ülve hol az egyik, hol a másik gyerekkel folytatott hosszabb diskurzust az életünk rejtelmeiről, a minket nagyon érdeklő kérdésekről, vagy csak úgy, bármiről.


Az iskolakezdést mindig nagyon vártam. Izgalommal töltött el, hogy az adott nap milyen új dolgot, milyen meglepetést tartogat. Abból jutott bőségesen! Minden nap ebből az ismeretlenből valamit közelebb hozott, valami új ismerőssé lett.


Mindez egy kis falu egyik csendes utcácskájában. Ott volt az iskola a paplak után. Kilógott a többi ház közül. Hatalmas ablakai voltak, és nagyobb is volt az épület, mint a falu legtöbb portája. Egy magas vaskapun át mentünk az udvarra. Kicsit füves volt, a sarokban bokor, egy fa bújt meg.


A ház oldalában keskeny járda vitt egy vaskorlátos lépcsőhöz. Nekünk, diákoknak a hátsó felén kellett fölmennünk, mert az vezetett a tanterembe. Az épület első felében a tanító bácsiék laktak. A lakást és az iskolát nyitott tárolóféle kötötte össze. Itt kellett télen lesöpörni a havat a lábunkról. És itt lógott a falon egy hatalmas, vakocsás tükör négy évig. Tetszett, mert szép faragott volt a fakerete.


A hófehér tanterembe lépve bal oldalt, a falon volt a fekete tábla, előtte a tanító úr asztala a vastag naplóval, tintatartókkal, töltőtollakkal. A sarokban állt a kályha, és állványon a lavór kézmosáshoz, mellette kanna tele vízzel.


Az asztallal szemközt négy padsor, mindegyikben három-négy kétszemélyes paddal, amolyan régi fajtával, amelyiknél az ülőke egybe volt építve az asztalrészszel, közepén lyuk a tintatartónak, mélyedés a ceruzának.


Egy-egy padsorban ült egy évfolyam. Az osztályomban öten voltunk: Balogh Rózsa, Csöme Judit, Gitta Feri, Kásádi Gyuszi és én.


A terem hátsó részén állt néhány üveges szekrény tele könyvekkel. A mi könyvtárunk! Hetente egyszer lehetett könyvet választani. Ezt nagyon szerettük, mert utána el lehetett mesélni a társainknak és a tanító bácsinak, hogy miről olvastunk.


Az ablakok közti falon volt egy fehér lapra rajzolt térkép, jelölve volt rajta Terehegy is egy évszámmal. Valamikor Jókai látogatott el a mi falunkba. Mesélték, hogy a parókián szállt meg, és meglátogatta az iskolát is.


Nálunk a tanítás úgy zajlott, hogy óra elején mindegyik osztály megkapta a feladatát, amit aztán önállóan kellett elvégezni. Közben a tanító bácsi pedig egy osztállyal hangosan dolgozott.


Első osztályban kiváltságosnak éreztük magunkat, mert velünk sokszor beszélt hangosan. Aztán jöttek az újak a következő évben, s ők lettek a kiváltságosak. A nagyobbaktól legtöbbször csak számon kérte az elvégzett feladatokat.


Jó volt, mert első évben megtanultunk írni, olvasni, számolni. A következő háromban vagy érdeklődve hallgattuk a nagyobbakat, s versengtünk velük, hogy mi is meg tudjuk tanulni az ő leckéjüket, vagy ismételtük a kisebbekkel azt, amit mi előző években már megtanultunk.


Nálunk is volt hetes. A táblatörlés, jelentés mellett feladata volt még, hogy péntekenként a tanulás után, de még mielőtt Jakab tisztelendő bácsi megérkezik a hittanórára, fölsöpörje a tantermet. Havonta pedig főként a nagyobbak felkenték a padlót valami fojtó szagú krémmel, amitől szép fényes lett.


Hideg időben a nagyfiúk voltak a tűzmesterek – legtöbbször Sipos Pali, ő értett hozzá a legjobban –, a kisebbeknek pedig a fát kellett csak behozni.


Tornaórák akkor voltak, ha jó idő volt, száraz volt az udvar, a fű. Ott tanítottuk egymást bukfencezni, cigánykerekezni.


Ha énekóra volt, mindenki ugyanazokat a dalokat énekelte. Főként olyanokat, amiket körjátékkal el tudtunk játszani.


Nálunk legnagyobb attrakció a farsangi bál volt. A szülők szendvicset készítettek, tortát hoztak. Ott volt a falu apraja-nagyja. A karnevált a mai faluház épületében tartottuk. Miénk volt a délutáni, kora esti mulatság, aztán a felnőttek folytatták a hajnalig tartó bállal.


Mire tanított a terehegyi iskola a betűvetésen kívül?


Toleranciára, együttgondolkodásra, alkalmazkodásra, egymásra figyelésre, segítőkészségre...


Ezek mind-mind olyan fontos tulajdonságok, amikre a későbbiekben bátran lehet alapozni személyiségfejlesztést, ezt a felsőbb évfolyamokon tanítók meg is tették mindenkivel.


S minőségben mit kaptunk?


Ötödik osztályban sokat kellett tanulni, ha lépést akartunk tartani a „harkányiakkal”. Biztosan mondhatom, sikerült, mert az önálló tanulást mi már előtte sokat gyakoroltuk.


Nem tudom, milyen lett volna más környezetben alsósnak lenni, de azt tudom, jó volt terehegyi diáknak lenni.


Mohácsiné Orbán Ibolya

"Ötven tanév" - A harkányi iskola jubileumi kiadványa. (48.oldal) ISBN:978-963-08-1188-0

A könyv szerkesztésében, összeállításában közreműködött: Bencs János, Ignácz Norbert, Kiss József Levente, Marosné Lukács Judit, Pajorné Keszthelyi Klára.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a könyvben szereplő fényképeket rendelkezésünkre bocsátották.

- nrb -